A május-júliusi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 518 ezer volt, 34 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Tovább tart az ipari termelés bővülése, az első féléves adatok bizakodásra adnak okot - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán a legfrissebb adatoktól kedden.
Júniusban az ipari termelés volumene 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Júniusában az ipari termelés volumene 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körül bővülhet - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentését az építőiparról.
Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körüli növekedést érhet el - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentését az építőiparról.
Idén 10 százalékkal bővülhet a turizmus árbevétele, a szektor a magyar bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékát adja, ezt a mutatót 2030-ra 16 százalékra kellene emelni.
Júniusban a külföldi vendégek száma 5,0, a vendégéjszakáké 3,7 százalékkal, a belföldi vendégek száma 2,8, a vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek az árak - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Júniusban a nyers adat szerint 4,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).